Hangtalanul suhan a hatalmas madár

A fenyvesek végtelennek tűnő rengetege felett.

Ő már csak ritkán hallatja félelmetes sikolyát,

Melybe olykor még az égbolt is beleremeg.

Élet, és halál ura Ő ezen a tájon…

*

E félelmetes hang hallatára még a vérengző barnamedve is beljebb húzódik barlangjába, rossz emlékek tűnnek fel álmaiban. Fiatalok, büszkék voltak akkor – erejük teljében –, mikor egyszer összeakaszkodtak. Mindketten uralkodni vágytak, márpedig uralkodó csak egy lehe tezen a vad vidéken. A küzdelem mindössze néhány percig tartott, és a fiatal barnamedve – a fájdalomtól üvöltve –, véres vállakkal rohant be barlangjába, védelmet keresve a félelmetes karmok elől… Azok a sebek néha még most is sajognak.

A madár most különös dologra lett figyelmes; Legénytollas legényke próbálgatta maga készítette íját, s nyilait. Lőtt ő mindenre, ami csak mozgott a környéken – nyuszira, mókusra, fenyőrigóra –, vérszomja határtalan volt. Rálőtt még a fölötte méltóságteljesen elsuhanó hatalmas madárra is. A sas játszva tért ki a nyílvessző elől, majd alacsonyabbra váltva röptét, hatalmas kört írt le az erdő felett. Hátulról támadt a szakadék szélén álló gyanútlan vadászra. A félelmetes erejű karmok vállainál ragadták meg a fiatalembert - roncsolva ruhát, izmokat, csontig hatoltak. Egy pillanat műve volt az egész, és a madár zsákmányával már a szakadék fölött siklott. A folyócska csak halovány ezüstszálnak tűnt a szédítő mélység legalján. A fiú – az iszonyú fájdalomtól, és a rémülettől félájultan –, mozdulni sem mert. Néhány pillanat múlva eszméletlenül huppant a túlpart magas, selymes füvébe. A sas éles vijjogással tűnt el a közeli sziklacsúcs mögött.

– Hallod-e fiú, hatalmas szerencséd volt –, mondogatták a vadászok, akik órákkal később találtak rá a véresen fekvő legénykére – a sas sohasem ereszti el áldozatát. Erre még nem volt példa. 
– Talán valami angyal kelt a védelmedre –, nem is lenne meglepő így, Karácsony közeledtével.

A fiú azonban nem szólt semmit – napokig nem szólt semmit…

*

Sötét az éj – a Hold is itt van valahol, épp most lesett ki egy felhőrésen, de azután ő is jobbnak látta békésen továbbállni…

S most a hóval fedett fenyőfákon

Valami csillogás kezdődik – valami álom –

Lassan beköszönt ezen a vad tájon is

A gyönyörű Karácsony…

Hangtalanul suhan a hatalmas madár

A fenyvesek végtelennek tűnő rengetege felett.

Ő már csak ritkán hallatja félelmetes sikolyát,

Melybe olykor még az égbolt is beleremeg.

Élet, és halál ura Ő ezen a tájon…

*****

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés