A Kék Kanapét ajánlom egy kedves barátunk tiszteletére,

akinek híres-nevezetes piros kanapéján 

mindig nagyon kellemes perceket töltöttünk.

**************************************************

A Netlírán megjelent könyveinkben tallózva

jelentetek meg az olvasgatóban

szép verseket, érdekes elbeszéléseket,

így bemutatva tehetséges szerzőink

alkotásait könyveik megjelenési

sorrendjében.

******************** 

Fazekas Miklós - Halott fák völgye

Lilly és Sean

(elbeszélés)

Skócia, LochNess – Ősidők óta a misztikum ködtakarója lebeg fölötte, betakarva a kis települést ezüstös fényével, és elrejtve bizonyos, megmagyarázhatatlan dolgokat a kíváncsi szemek elől.Ez az a hely, ahol ma is történnek csodák, ha nem is hisz bennük mindenki. Lullaby kisvendéglőjében egésznap halk, ismeretlen, de mégis fülbemászó, szíveket melengető zene szól. Hiába kérdik tőle, mi ez a zene, nincs válasz, Lullaby ugyanis néma, de a szemét mindig nyitva tartja.

Itt találkozott először Lilly és Sean. Lilly itt született, és fiatalsága tizenöt évét is itt élte le. Csodálatos tűzvörös hajkoronával áldotta meg a sors. Olyan feltűnően szép jelenség volt, hogy az itteni fiúk szólni sem mertek hozzá. Vad tekintete mindenkit elriasztott. Soha ki nem mondta volna azt a szót – szeretlek, de még azt sem, hogy köszönöm. Édesanyja – még ma is nagyon szép asszony – egy szót sem szólt kislánya születése óta. Különös történetek keringtek faluszerte anyáról és lányáról, de nem adott senki hitelt a pletykáknak… Pedig az emberek azt beszélik, hogy az idősebb Lilly – így hívták Lilly édesanyját is – nem volt mindig néma, és most sem az, csak nem beszél.

Sean Glasgowból költözött ide nagymamájához. Szülei egy szerencsétlen autóbaleset áldozatai lettek, és nagymamája magához vette a tizenhét éves fiatalembert, akit nagyon megviselt a tragédia. Erre nem volt felkészülve, és hónapokig nem akart embereket látni, csak a nagymamája házában szomorkodott, olvasgatott, és érdeklődve hallgatta a magányos öregasszony különös történeteit. Egyet azonban meg kellett ígérnie – soha senkinek nem beszél ezekről a dolgokról, mert veszélyeket hordoznak magukban.

Ahogy múltak a hónapok, a fiú egyre inkább kezdett kijárkálni a mama házából. Egy nap, amikor éppen a kisvendéglő előtt sétált el, az ablakon keresztül megpillantotta azt a csodálatos hajkoronát, és nem is gondolta, hogy ez a pillanat az egész további életét teljesen megváltoztatja. Kíváncsi volt, hogy ki lehet ez a gyönyörű lány, de semmi kedve nem volt bemenni az emberek közé. Nagymamáját faggatta otthon a lányról, de azelőször nem akart semmit se mondani, végül a fiú hosszas unszolására elkezdett mesélni, de megeskette Őt, hogy senkinek sem adja tovább a történetet, csak ha a boldogsága múlik rajta…

Élt egyszer a környéken egy fiatal házaspár. Boldogságukat semmi nem zavarta meg sokáig. Azután, amikor a fiatalasszony kisbabát várt, különös dolog forgatta fel addig felhőtlen szerelmüket. Nagy szüreti bált tartottak a faluban és a fiatal férj mindenképpen menni akart, de az asszonyka nem érezte jól magát. Azt azonban nem akarta, hogy a fiú is otthon maradjon, így hát rávette, hogy menjen el nélküle a bálba. A fiú el is ment és nagyon jól érezte magát barátai társaságában. Egyik barátja azonban túl sokat ivott és elaludt az egyikvendégszobában, csodaszép felesége viszont haza akart menni, ezért Sean, mert így hívták emberünket, hazakísérte, hogy ne menjen éjszaka egyedül az erdőn keresztül. Az út elég hosszú volt, ezért Sean csak kora hajnalban került haza. Amikor feleségének elmesélte a történetet, az csak mosolygott rajta, azonban szívét a féltékenység mérges kígyója fonta körül, és egyre szorosabban tekeredett rá, éles fogait időnként az amúgy is meggyötört szívbe mártva, újabb fájdalmat okozva ezzela fiatalasszonynak. Sean hiába bizonygatta ártatlanságát és szerelmét felesége iránt, az asszony nem hitt neki.

Egyszer, amikor kedvenc helyükön, a loch-nessi várkastély ódon bástyájának a tetején sétálgattak egy bársonyos nyári éjszakán, újból vitába keveredtek, ismét támadott a féltékenység gonosz kígyója. Sean hiába esküdözött, hogy semmi ok a féltékenységre, fiatal felesége sírva kiáltotta – bárcsak Isten halálra sújtana gonoszságodért! Ebben a pillanatban hatalmas vihar tört ki. Óriási villámok fénye világította meg az ódon várkastélyt. Sok vihart látott kőfalai megremegtek a rémesmennydörgések félelmetes hangjaitól. A fiatalok rémületükben egy lépést sem tudtak tenni. A következő pillanatban egy hatalmas villám fénye világította meg a bástyát, és mire a fiatalasszony kimerte nyitni a szemét, Seannak nyomát sem látta. Ahol egy pillanattal azelőtt a fiú állt, most csak egy fekete szív alakú füstölgő foltot lehetett látni, és közepén egy csillogó gyémántkőverte vissza sokszorosan fölerősítve a távolodó vihar villámfényeit. A fiatalasszony csak másnap reggel ébredt föl otthon az ágyában. Semmire nem emlékezett a történtekből, és csodálkozva látta, hogy markában egy gyönyörű gyémántkövet szorongat. Hiába kérdezgették Seanról, egy szót sem tudott szólni, és mintha nem is tudná, hogy kiről beszélnek. Rövidesen megszületett a kislánya, de az asszony azóta sem szólalt meg… Ez már egy régi történet, talán tizenöt, vagy húsz év is eltelt már azóta. A kislány közben gyönyörű ifjú hölggyé növekedett, csodálatos vörös hajkoronával. Eddig a történet, de egy szót se róla senkinek!

Másnap a fiú már szándékosan arra vette útját a vendéglő felé, és megint ott látta a lányt bent üldö-gélni, azonban most sem ment be. Egy hétnek kellett eltelnie, mire rászánta magát, meg a kíváncsiság sem engedte tovább várni, betért a fogadóba. A lány közelről még lenyűgözőbb hatást tett rá, és mikor rámosolygott a fiúra, az érezte, hogy ezt a mosolyt várta egész eddigi életében.

– Te vagy az új fiú a faluban? Még nem láttalak, hol bujkáltál? 
Beszélgetni kezdtek, és a fiú elmesélte, hogyan került ide. Mire befejezte a történetet, a lány hideg szemében mintha könnyet látott volna csillogni. Hónapok teltek el, a fiatalok megszerették egymást, de a lány sosem mondta ki azt a szót, amire a fiú a legjobban vágyott. Sean úgy érezte, hogy egy percig sem tudna tovább élni Lilly nélkül. Egyszer szóba került Lilly különös története. A lány kezdte el mesélni, de szót sem ejtett a gyémántról, és látszott, hogy mesének fogja fel az egészet. Eszébe sem jutott, hogy ezt a mesét a saját életével hozza összefüggésbe. Amikor azonban a fiú a gyémántkő felől érdeklődött, a lány elgondolkodott. Sosem hallott a gyémántról, de elmondta Seannak, hogy Édesanyja nyakában látott egy nagyon szép nyakláncot, amit egy nagy gyémántkő ékesít. Soha sem tudta meg, hogy honnan származik, mert Édesanyját még soha nem hallotta beszélni. A nyaklánc azonban már pici kislánykora óta megvan az Édesanyjának, és nem válik meg tőle egyetlen pillanatra sem. Döbbenten nézett a fiúra. Lehet hogy a mese nem mese, hanem az élete története? A lány nem bírt tovább uralkodni magán, és olyasmi történt vele, ami életében még soha, eleredtek a könnyei. Sean alig bírta megnyugtatni legalább annyira, hogy hazakísérje. Éppen hogy hazaértek a készülődő nagy vihar előtt. Az idős asszonyt azonban nem találták otthon. Hiába keresték a kertben, az udvaron, sehol nem lelték. Ekkor Lilly benyitott Édesanyja hálószobájába, ahol az asztalon egy levelet talált, és mellette a gyémántköves nyakláncot. Hirtelen nagyon rossz érzésük támadt. A levélben csak néhány sor állt kusza betűkkel írva:

„Kedves Kislányom!

Felnőttél, rám már nincs szükséged. Elme-

gyek, engem már régóta vár valaki.

Itt ez a nyaklánc, viseld örökké! Édesapád

Sean majd vigyáz rád…”

Lillyt szinte rázta a zokogás. Hát mégis igaz minden, amit mesének hitt. Kint a vár fölött óriási vihar tombolt, és mindketten érezték, hogy az idős aszszonyt soha többet nem látják. Ezen az éjszakán egy percre sem tudták lehunyni szemeiket. A borzasztó megrázkódtatás és a rettenetes vihar egy pillanat nyugalmat sem hagyott nekik. Újra meg újra a történetről beszélgettek, míg végre minden alakot öltött, minden érthetővé vált számukra.

Reggel csodaszép, napsütéses idő köszöntött a kis falura. Lilly és Sean első útja a várba vezetett, ahol Lilly leborult az égett kőalakzat előtt, és csókjaival borította be Édesapja emlékét. Amikor megnyugodott valamennyire, Seanhoz lépett, megcsókolta, és így szólt hozzá:

– Szeretlek Sean, tiszta szívvel és örökre veled maradok, ha te is úgy akarod…
– Hát persze, hogy akarom, mióta először találkoztunk!

A különös történetről, és a levélről többet nem beszéltek. Az emberek sokat találgatták, hova tűnt az idős Lilly. A fiatalok boldogságának azonban mindenki örült. Újabb pletykák keltek szárnyra, talán a taviszörny ragadta el az idős asszonyt. Voltak, akik látni vélték a viharos éjszakán a tóparton kóborolni.

*

LochNess – ez a skóciai vidék ma is sok titkot rejt, amit azonban eltakar az oly gyakori ezüstfehér köd. A kristálytiszta, jéghideg tó szörnyetegéről mindenki hallott, és sokan esküsznek rá, hogy látták a ködből felbukkanni egy-egy pillanatra. Lilly és Sean történetét azonban csak kevesen ismerik, de most már Te is közéjük tartozol…

*****

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2014.08.03. 20:28 Mariann Köszönöm Miki a szép történetet és a kellemes  perceket is! :)

2014.07.26. 18:32 Magdi Nagyon szép történet! Örülök, hogy versek és prózák is olvashatók lesznek a Netlírán :)